Lényegében a parktörténet menü alatt elolvashattátok megalakulásunk rövid történetét, itt már csak némi kiegészítést fűznénk hozzá.
Az utóbbi 20 évben bár lépten nyomon össze futottunk egymással bulikon, rendezvényeken, sörözések alkalmával, de három évvel ezelőttig nem merült fel bennünk, hogy ezt szervezett formában, valamilyen célnak alárendelve tegyük.
Az első bátortalan gondolatok egy fedett helyre bepréselt mini félcső körűl forogtak, amit zártkörű klubként képzeltünk el, az öregek szórakoztatására hoztuk volna létre. Az egyesület bejegyzése is a fentiek szellemében történt, de azért az alapszabályban hagytunk teret egy ennél sokkal komolyabb, akkor még kimondatlan álom beteljesülésének is.
Az egyesület alapítói olyan deszkások lettek, akik a nyolcvanas évek közepe és a kilencvenes évek eleje között léptek először négy keréken guruló játékszereikre. Elejétől fogva szereplői voltak a hazai gördeszkázás nem túl sikeres történetének. Rengeteg skateparkban jártak itthon és külföldön is, néhánynak az építésében is részt vállaltak. Az álmúlt két évtized tapasztalatait és tudását adták össze, ennek az eredményét élvezhetjük most közösen.
Az egyesületről annyit érdemes tudni, hogy nonprofit formában hoztuk létre. Gördeszkásra fordítva ez annyit jelent, hogy a bevételt a park fenntartásának (nem kevés) költségeire, az esetlegesen fenn maradó összeget pedig annak fejlesztésére fogjuk elkölteni. A parkot az alapító tagok üzemeltetik, ők szervezik a rendezvényeket is, ezért a szolgáltatásért pedig semmilyen fizetést nem kapnak.
Hogy miért találtuk ki ezt a meggazdagodás szempontjából nem éppen kedvező formát? Nagyon egyszerű a válasz: Mi deszkások vagyunk, nem pedig kalmárok. A hazai kedvezőtlen körülmények ellenére rengeteget kaptunk ettől a sporttól, és most szeretnénk meghálálni. Na persze ennyire nem vagyunk önzetlenek, magunknak is építettük ezt a parkot, mert azért annyira még nem vagyunk öregek:).
Az egyesület ajtaja jellegéből adódóan nyitva áll a jelentkezők előtt, de erről már a tagfelvétel menüpont alatt tájékozódhattok.
